Obvestila

Ni obvestil.

Obvestila so izklopljena . Vklopi.

Kazalo

Predlogi

Ni najdenih zadetkov.

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

Rezultati iskanja

MMC RTV 365 Radio Televizija mojRTV × Menu

A magyar kultúra napja elé

21.01.2024

A kultúra fogalmának három jelentést tulajdonítunk. Az első szerint a kultúra az ember által létrehozott tárgyi és szellemi értékek összessége. Ide tartozik a művelődés és műveltség valamennyi területe. A második jelentés az egyén iskolázott mivoltára vonatkozik, míg a harmadik valaminek a biológiai értelemben vett termesztésére. Például a cukorrépa is kultúra, csak éppen szántóföldi. Ha a fogalom első magyarázatát nézzük, akkor a kultúra olyan alapjelenség, amely meghatározza a társadalmat, meghatározza az embert. Társadalomtudományi megközelítésben olyan értékek halmaza, amely generációról generációra öröklődik, s mint ahogy a kommunikációban is, szükség van hozzá átadóra és befogadóra. Csak közösségi létben létezhet, és az egymással való érintkezésben marad fenn. Kultúra lehet az írott szó, a szájhagyomány, a dal, a festmény, a fénykép, de lehet egy öltés, egy ház, egy mozdulat is. A kultúra mi magunk vagyunk, a nyelvünk, az ismereteink, a szokásaink. Az, amit magunk körül megalkotunk az utókor számára. Muravidék mindig is soknemzetiségű vidék volt, sokféle ember, nyelv és hagyomány találkozási pontja. Szerintem mi, itt élők gazdagabbak és jobbak lettünk ezáltal. Látókörünk szélesedett, és nyitottabbak lettünk. Mindezt úgy, hogy saját identitásunkat, gyökereinket nem veszítettük el. A magyar kultúra napja alkalmából sokszor felmerül a kérdés, kik is vagyunk, hova is tartozunk, mi lesz velünk. A nemzet legfontosabb összetartó ereje a kultúrája és a nyelve. Ha nincs művelője, eltűnik mind a kettő. A kultúra nemcsak a múlt értékeinek továbbadásában játszik szerepet, hanem alakítja a jelent és a jövőt. Segít a tájékozódásban, gyarapítja a szellemi tőkét, erősíti a közösséget. Muravidéken, egy többnemzetiségű közösségben ez még fontosabb. Úgy gondolom, nyitottnak kell maradnunk más kultúrák felé is, hiszen az új ismeretek teszik gazdagabbá az embert. De ettől még nem kell lemondanunk saját magunkról. Kodály Zoltán zeneszerző fogalmazta meg: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”

Szóvá teszem

710 epizod

Szóvá teszem

710 epizod

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

22.11.2020

Mint csintalan gyermek…

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

15.11.2020

Trump vesztett, de örömre nincs sok ok

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

08.11.2020

Az idei másról fog szólni…

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

01.11.2020

Halottak napja a koronavírus árnyékában

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

25.10.2020

Búcsúzott a címvédő, ünnepelt a Fekete Gyöngyszem!

A címvédő Mura kiesett a szlovén labdarúgó kupa nyolcaddöntőjében. 80 éves a legendás Pelé.

18.10.2020

Teljes fejetlenség…

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

11.10.2020

A maradáshoz elég egy lakás?

Montecuccoli szerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. De vajon mi kell ahhoz, hogy a muravidéki fiatalok, különösen a nemzetiségileg vegyesen lakott területről ne költözzenek el, vagy tanulmányaik befejezése után térjenek vissza a muravidékre?

04.10.2020

Ugyanarról sokadszor

Az emberek nagy része folyamatosan a kibúvókat keresi, bármilyen intézkedés lép is életbe, ami a járványt illeti – állapította meg nemrégen egy ismerősöm, átlátva a mostani helyzetet.

27.09.2020

Kérem, maradék nélkül!

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

20.09.2020

MOTIVAGE, az idősek és a jövő

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

13.09.2020

Kritikus gondolkodás

06.09.2020

Határzár light és az ősz új kihívásai

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

30.08.2020

Miért nem kerül a helyére?!

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

23.08.2020

Szóvá teszem

Mikor hullik le az álarc?

16.08.2020

Szóvá teszem

Csillagok az égen, de akár a földön is

09.08.2020

Ami leginkább nyugtalanít bennünket...

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

02.08.2020

„Különös nyár-éjszaka volt”

Babonák és hiedelmek nélkül is érezzük nyár-éjszakáink nyugtalanságát…

26.07.2020

A kapcsolat alapja a bizalom

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

19.07.2020

Hol van itt az igazságos elosztás és a munka becsülete?

Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.

12.07.2020

Mi lesz veled, közszolgálati RTV?

A szlovén Kormány igencsak aktivizálta magát a média területén. A Kulturális Minisztérium mindössze 7 napos időt adott a közvitára a Médiatörvényről, az STA-ról, valamint az RTV-ről szóló törvények módosításáról. A legnagyobb vesztes a közszolgálati RTV lenne.

Stran 10 od 36
Prijavite se na e-novice

Prijavite se na e-novice

Neveljaven email naslov